Naftali Bennett izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy cáfolata ellenére Irán hajtotta végre csütörtökön a két emberéletet követelő támadást az izraeli működtetésű teherhajó ellen Omán térségében – jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet.

Noha az iráni külügyminisztérium azt állította, hogy Izrael vádjai hamisak, de Naftali Bennett a kormány vasárnapi ülésén elutasította Teherán tagadását. “Irán megpróbál kibújni alóla, de egyértelműen kijelentem, hogy övé a felelősség”- jelentette ki Bennett.

Az iráni külügyminisztérium korábban azt közölte, hogy Teherán nem vett részt az Ománi-öbölben a Mercer Street nevű hajó elleni támadásban, miután Izrael Iránt vádolta már néhány órával az incidens után.

“Az elmúlt napokban a világ újabb emlékeztetőt kapott az iráni agresszióról, ezúttal a tenger közepén. A hajó elleni drón-támadással az irániak egy izraeli célpontra lőttek” – mondta Bennett.

“A magunk eszközeivel át fogjuk adni üzenetünket”- ígért választ az izraeli miniszterelnök a hajó elleni akcióra. “Irán bűnös magatartása nem csak Izraelre nézve veszélyes, hanem a hajózás és a nemzetközi kereskedelem szabadságának globális érdekeit is sérti” – tette hozzá Bennett.

“Hírszerzési bizonyítékaink vannak, és elvárjuk, hogy a nemzetközi diplomácia egyértelművé tegye az iráni rezsim számára, hogy súlyos hibát követett el” – hangsúlyozta az izraeli kormányfő.

Jaír Lapid külügyminiszter megtárgyalta amerikai és egyesült királyságbeli kollégáival az Irán elleni nemzetközi választ. A valószínűleg drónnal elkövetett támadásban életét vesztette a legénység két, brit illetve román állampolgárságú tagja, de Izraelen kívül eddig egyik ország sem nevezte meg Iránt elkövetőnek.

A támadás pontos részletei egyelőre nem ismeretesek.

Izraelben ártatlan emberek elleni terrorizmusnak és a tengeri kereskedelmi útvonalak megsértésének nyilvánították az incidenst, és a ynet szerint várhatóan panaszt nyújtanak be az ENSZ Biztonsági Tanácsához.

A támadást csütörtökön hajtották végre az Arab-tengeren a libériai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonú, izraeli üzemeltetésű Mercer Street nevű közepes méretű tartályhajó ellen, amely a tanzániai Dar es-Salaamból tartott az egyesült arab emírségekbeli el-Fudzseirába, és éppen a középkelet-ománi Dukm kikötővárostól körülbelül 280 kilométerre északkeletre tartózkodott. A Reuters hírügynökségnek hírszerzési jelentéseket ismerő amerikai és európai források is azt mondták, hogy a fő gyanúsított az ügyben Irán, de kormányaik továbbra is bizonyítékokat keresnek ennek alátámasztására.




A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!